Hasznos-e, ha könnyebb kirúgni az embereket?

Az új francia elnök, Emmanuel Macron, ahogy azt már a kampányban ígérte, a múlt héten belefogott a francia munkajogi szabályok lazításába. A szakszervezetek meg is tartották első, országosan összesen többszázezer embert megmozgató tiltakozásaikat. Egyes kommentárok szerint azonban a tiltakozások sokkal erőtlenebbek voltak, mint tavaly, az előző elnök, Francois Hollande reformjai idején. Miben is áll pontosan Macron reformja? Elérhetik-e ezek az intézkedések a kívánt célt, vagyis a stabilan magas francia munkanélküliség csökkenését? Hozzájárulhatnak-e a merev francia gazdaság dinamikusabbá tételéhez?

Macron és a Code du travail

Macron, ahogy azt a kampányban ígérte, nem várt sokat és nekiállt a francia munkaerőpiac reformjának. A Politico részletesen összefoglalta a főbb pontokat:

• A legfőbb változás, hogy a szektorális kollektív szerződések helyett a munkaadók és munkavállalók vállalati szintű megállapodásokat köthetnek. Ez egy jelentős lépés, ami nagy mértékben korlátozza a francia szakszervezetek mozgásterét, és megkönnyíti, hogy a cégek jobban alkalmazkodjanak a változó piaci körülményekhez. 
• Az elbocsátások jogosságának vizsgálatakor a multinacionális cégek globális jövedelmezőségét többé nem vehetnék figyelembe a bíróságok, csak a franciaországi helyzetüket. Eddig ugyanis az elbocsátásokat megakadályozhatták a bíróságok, ha egy cég bár Franciaországban veszteséges, de egyébként globálisan nyereséges volt.
• Pontos, szabályok szerint meghatározott plafonja lenne az elbocsátások után járó végkielégítéseknek.
• Jelenleg az 50-ik munkavállalóval a francia cégek kötelesek dolgozói képviselőket választani, valamint egy üzemi tanácsot, és egy biztonsági és egészségügyi bizottságot felállítani. A javaslat szerint ezeket összevonnák, ami jelentős költségcsökkentéssel járna.
• A határozott idejű szerződések rugalmasságát is növelnék. Eddig törvény szabályozta minimális hosszukat és azt, hogy legfeljebb kétszer hosszabbíthatók meg. A törvényt azonban a munkaadók kijátszották azzal, hogy egy rövid periódus után újabb szerződést kötöttek, és így az egész kezdődött elölről. A javaslat szerint a jövőben a határozott idejű szerződések időtartamát és megújításuk számát nem törvény, hanem szektorális megállapodások írnák elő. 
• Ezek mellett jelentős változás még, hogy enyhítik a kis- és közepes vállalkozások adó és szociális járulék terheit, hogy ezzel ösztönözzék őket új munkavállalók felvételére, írta a The Guardian.

Fontos, hogy Macron reformjai a határozatlan idejű szerződéseken nem változtatnának. Azok szabályozása továbbra is rendkívül szigorú marad.

A francia kormány három hónapig egyeztetett a munkaadókkal és a szakszervezetekkel a reformról, és a legtöbb szakszervezet, ha áldását nem is adta rá, de egyelőre nem is szervezett tiltakozásokat. Az előző heti több százezres tiltakozásokat az egyik legnagyobb, és a  radikáls baloldalhoz közel álló szakszervezeti konföderáció szervezte. Tavaly az előző elnök, Hollande reformjait a tiltakozások és sztrájkok sikerrel puhították fel. A mostani változások sokkal radikálisabbak. De Macron egyelőre rendelkezik mind a kellő politikai tőkével, mind a többséggel, hogy bevezesse a reformokat.

Macron a legradikálisabb szakszervezet, a CGT elnökével, Philippe Martinezzel tárgyal a készülő reformról. (Fotó: Reuters) 

A munkaadók oldaláról óvatos optimizmus tapasztalható. A francia munkaadói szervezet, a Medef egyik vezetője például a Financial Timesban adott hangot bizakodásának, hogy a reformok rugalmasabbá tehetik a munkaerőpiacot és dinamikusabbá a gazdaságot. Két professzor az amerikai Harvardról és a párizsi elit egyetemről, a Science Poról közös cikkében szintén reménykeltőnek nevezte Macron reformját. "A lassú növekedés, magas munkanélküliség, ipari visszaesés, és a minden reformkísérletet blokkoló korporatív intézmények évtizedei után egy új remény jelent meg" – írták. A részleteken dől el azonban minden, tették hozzá.

Mennyire merevek a francia munkajogi szabályok?

A világ legfejlettebb országainak klubja, az OECD – ami egyben a világ talán legbefolyásosabb szakpolitikai és gazdasági kutatóintézete – a nyolcvanas évekig visszamenőleg vizsgálja évről évre a munkajogi szabályok rugalmatlanságát tagországaiban és más jelentős gazdaságokban is. Érdemes Franciaországot két másik nagy kontinentális gazdasággal, Németországgal és Olaszországgal, és két, a munkavállalóknak magas védelmet biztosító, a versenyképességi rangsorokat mégis vezető skandináv országgal, Svédországgal és Finnországgal, illetve a liberális Egyesült Királysággal összevetnünk.

A határozatlan idejű szerződésekkel rendelkezők egyéni és kollektív elbocsátásának rugalmatlanságában Franciaországnál a német és az olasz szabályok is szigorúbbak. A határozott idejű szerződések szabályozása azonban sokkal szigorúbb, mint a többi országban, amelyek mindegyikében jelentősen liberalizálták az "atipikus" munkaszerződéseket az elmúlt évtizedekben.

Ha összevetjük a fenti indexeket a munkanélküliségi ráta alakulásával ezekben az országokban, nem látunk semmilyen egyértelmű összefüggést. A nagyobb kilengések gazdasági válságokkal esnek egybe (például a 90-es évek elején a finn munkanélküliség drasztikus növekedése egy fejlett ipari országban valaha tapasztalt egyik legnagyobb gazdasági válság eredménye), a trendeket érdemes figyelni. De elég felületesen összevetni az ábrákat, hogy lássuk, ha van is összefüggés, ilyen egyszerűen nem olvasható le. 

Munkaerőpiaci liberalizáció – érvek és ellenérvek

Az OECD, híres – egyes vélemények szerint inkább hírhedt – 1994-es "Munka tanulmánya" (OECD Jobs Study) talán a legfontosabb dokumentuma a munkaerőpiaci liberalizáció mellett szóló érveknek. A tanulmányban az OECD egy az adó-, gazdaság-, szociál-, és munkaerőpiaci politikák egészét rugalmasabbá, a gazdaságot versenyképesebbé tévő, a vállalkozásokat innovációra ösztönző új politika mellett érvelt.

Az adópolitikában például különösen az alacsony jövedelmeket – tehát a jellemzően nagyobb munkanélküliséggel sújtott alacsonyan képzettebeket – terhelő adók és járulékok csökkentését szorgalmazták. Ugyanígy fontosnak tartották azt is, hogy a passzív jövedelempótló munkaerőpiaci politikák helyett, az aktív intézkedések legyenek hangsúlyosabbak – átképzések, tanácsadás, a nehezen foglalkoztatható csoportok munkába állását segítő célzott támogatások stb. Közben a munkanélküli juttatások (nem fűnyíró elvű, hanem differenciált) megszorítása mellett érveltek.

Ennek a komplex csomagnak a részét képezi a munkaerőpiaci liberalizáció is. A javaslatok között szerepelt, hogy a munkaadók nagyobb szabadságot kapjanak gazdasági okokból való elbocsátásokban, erősítsék a vállalati szintű megállapodásokat a szektorális és nemzeti érdekegyeztetésekkel szemben, vagy az is, hogy lazítsák az elbocsátásokra vonatkozó általános korlátozásokat. A határozott idejű szerződések használatának engedélyezését és kiterjesztését is ajánlották, azzal együtt, hogy a "rendes", határozatlan idejű szerződéseken is lazítani kell, különösen a kezdeti időszakra vonatkozóan, hogy a munkaadókat ne ösztönözzék az "atipikus" szerződések túlzott használatára.

Ahogy azonban azt a világ egyik vezető közgazdásza, Dani Rodrik, a Harvard professzora Macron reformjairól írt cikkében hangsúlyozza, eddig nem sikerült világos kapcsolatot kimutatni a munkajogi szabályozás rugalmassága és a munkaerőpiac teljesítménye – vagyis a munkanélküliség és a foglalkoztatottság szintje és alakulása – között. Ahogy a Rodrik által idézett, a munkaerőpiaci intézmények hatásait vizsgáló tudományos irodalmat szemléző tanulmány megállapítja, arra sikerült találni némi bizonyítékot, hogy a szigorú munkajogi szabályok csökkentik az elbocsátások és a felvételek számát, vagy például, hogy valamennyire növelik a fiatalkori munkanélküliséget. De arra nincs bizonyíték, hogy a munkajogi védelem szigorúsága a munkanélküliséget és a foglalkoztatottságot általánosan befolyásolná. Rodrik szerint Macron munkajogi reformjaitól önmagukban aligha várható a francia munkaerőpiac felpezsdülése.

Az OECD a 2012-es általános, gazdasági reformokról szóló éves jelentésében (Going for growth), 30 év munkaerőpiaci reformjainak fényében elismeri, hogy a kevés megvalósult, a határozatlan idejű szerződések védelmét lazító reform nem befolyásolta a foglalkoztatottság általános szintjét. A határozott idejű szerződések védelmének lazítása, amely ezzel szemben egy nagyon gyakori reform volt az OECD tagállamokban, egyenesen csökkentette a foglalkoztatottság szintjét: rövid távon átlagosan 0,2 százalékponttal, míg öt éves távlatban 2 százalékponttal. Az OECD hozzáteszi, hogy a már idézett 1994-es tanulmányukban rámutattak az ilyen "részleges" reformok gyengeségére – vagyis, hogy az "atipikus" munka védelmének lazítása a "tipikus" magas védelmének megtartása mellett nem jár a várt eredménnyel. Persze, hogy ez mennyiben érv a teljes reform mellett annak fényében, hogy a "tipikus" munkaviszony védelmét lazító reformok nem jártak eredménnyel, már más kérdés.

Mindenestre Macron reformja éppen egy ilyen részleges reformnak tűnik: bár közvetve érinti a határozatlan idejű szerződésekkel rendelkező munkavállalókat (az elbocsátások részleges könnyítése őket is érinti), az ő védelmüket közvetlenül nem csökkenti, miközben a határozott idejű szerződések rugalmasságát radikálisan növeli. 2014-ben Olaszországban munkajogi reformot vezettek be, ami csökkentette a munkaadók kötelezettségét a jogtalanul elbocsátott munkavállalók újra foglalkoztatására, és megkönnyítette az atipikus munkát. Egy, a reform első éves hatásait vizsgáló tanulmány szerint a lazítás nem növelte a foglalkoztatottságot, míg a határozatlan idejű és részmunkaidős szerződések aránya nőtt.

Munkaerőpiaci dualizáció

A fenti trend, vagyis az "atipikus" munka liberalizálása a határozott idejű, tipikus munka védelmének megtartása mellett az utóbbi 20-30 évben kettős, úgynevezett duális munkaerőpiacokat hozott létre sok országban. Az egyre növekvő munkaerőpiaci dualizáció az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb társadalmi-gazdasági fejleménye. Annak ellenére, hogy az atipikus szerződések szabályozása jóval rugalmatlanabb volt Franciaországban eddig, mint például Németországban, Franciaország legalább annyira dualizált, mint Németország. Az OECD adatai szerint Franciaországban 2016-ban 16,2 százalék volt a határozott idejű szerződésekkel dolgozók aránya, míg Németországban 13,1 százalék, és ebben nincsenek benne a munkaközvetítő ügynökségeken keresztül vagy a részmunkaidőben foglalkoztatottak.

A francia és a német munkaerőpiaci és jóléti rendszer legnagyobb szakértői közé tartozó kutatók, Bruno Palier, a párizsi Science Po professzora, és Kathleen Thelen, az MIT professzora közös tanulmányukban az összes atipikus munkaviszony arányát Franciaországban 2007-es adatok alapján 25 százalékra tették, míg például Németországban csak a részmunkaidős és szociális juttatásokra nem jogosító úgynevezett "mini-job" (szó szerint "mini munka") szerződésekkel 4,7 millió ember dolgozott 2005-ben.

Az ipari és állami szektor jelentette elsődleges munkaerőpiac mellett létrejött "másodlagos munkaerőpiac" leginkább a szolgáltatószektorban dolgozókat, vagyis jellemzően nőket, fiatalokot, bevándorlókat, és az alacsonyan képzetteket érinti leginkább. Egyre többen ragadnak bele határozott idejű, bizonytalan munkák sorozatába. Ezek a munkák ráadásul a bizonytalanság mellett rosszabbul is fizetettek, mint a "belsős", jól fizető, biztos állások. Ráadásul az atipikus munkaviszonyban dolgozók sokkal nagyobb eséllyel veszítik el állásukat, mint a határozatlan idejű munkaszerződésekkel rendelkezők. Az OECD adatai szerint Spanyolországban például a válság alatt a munkahelyek megszűnésének 85 százaléka a határozott idejű szerződésekkel dolgozókat érintette.