Még mélyebb válságot jósol az Európai Bizottság Romániában és az EU-ban is
utolsó frissítés: 14:19 GMT +2, 2020. július 07.A román gazdaság 6%-kal fog csökkenni 2020-ban, míg 2021-ben 4%-os növekedésre lehet számítani - közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
Az Európai Bizottság várakozásai jóval pesszimistábbak a kormány prognózisainál. Florin Cîțu pénzügyminiszter az elmúlt héten arról beszélt, hogy várakozásaik szerint a román gazdaság teljesítménye 2-3%-kal fog visszaesni ebben az évben.
Ami az Európai Unió gazdaságát illeti, a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszió fog bekövetkezni a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre - áll az Európai Bizottság előrejelzésében.
Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az előrejelzés szerint az euróövezet gazdasága a tavasszal becsült, rekordmértékű 7,75 százalékhoz képest idén 8,7 százalékkal fog zsugorodni, majd 2021-ben várhatóan a korábban jelzett 6,5 százalék helyett 6,1 százalékos növekedési pályára áll.
Az unió egészét tekintve a gazdasági teljesítmény 2020-ban a tavaszi, 7,5 százalékos előrejelzéshez képest jobban, 8,3 százalékkal csökken, 2021-ben pedig a korábban becsült 6 százalék helyett megközelítőleg 5,8 százalékkal tud majd bővülni. (g4media, mti, portfoilio, hirszerk.)
válságGDPEurópai Bizottságkoronavírusglobális
Nagyot dobbanthat idén a Frisbo, az újabb romániai sikerstartup
Az Egyesült Államok nem importál több orosz kőolajat, földgázt és szenet
Az EU már 2030 előtt függetlenítené Európát az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól
