2023. november 30. csütörtökIjon, András, Andor
EUR = 4.9388 RON
USD = 4.5768 RON
HUF = 1.2889 RON
GDP-növekedés = 5,6%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 13.026,12(-0,54%)
Infláció = 8,19%
Alapkamat = 2,5%

Felülvizsgált adatok: tavaly 3,7 százalékkal csökkent a gazdaság

 utolsó frissítés: 09:34 GMT +2, 2021. december 22.

Tavaly a korábban közölt adathoz képest kisebb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent a román gazdaság a 2019-es évhez képest - közölte kedden az országos statisztikai intézet.

A tavasszal közölt adat szerint a román gazdaság 3,9 százalékkal esett vissza a vizsgált időszakban, így most a statisztikai intézet 0,2 százalékponttal módosította felfelé a korábbi közlését.

A statisztikai intézet keddi közleményében 2005-ig visszamenőleg közölte a GDP alakulását. E szerint a 2008-as nemzetközi gazdasági válság előtt Románia kimagasló, 8 és 9,3 százalékos gazdasági növekedést ért el például 2006-ban, illetve 2008-ban, majd 5,5 és 3,9 százalékos csökkenést jegyeztek 2009-ben és 2010-ben az előző évekhez mérten.     

2011-től 2019-ig folyamatosan pozitív tartományban mozgott a GDP, a 2011-ben jegyzett 1,9 százalékos növekedés fokozatosan javult és 3-5 százalék között stabilizálódott. Kimagaslott a 2017-ben jegyzett 7,3 százalékos növekedés, amit 2018-ban 4,5, 2019-ben 4,2 százalékos GDP-bővülés követett. Ez a növekedési irány szakadt meg tavaly a koronavírus-járvány miatt, az idén azonban ismét 7 százalékos GDP-bővülésre számít a román kormány. (mti)

GDP
Ha tetszett a cikk, lájkold a Pénzcsinálókat!

lokális